No open-access location is known for this record yet.
No open-access location is known for this record yet.
A pandémia teljesen átalakította életvitelünket, munkánkat, amely során az al-kalmazkodási képesség vált az egyik legfontosabb kompetenciánkká. A változás okozta helyzetben, a szükséges kompetenciák készlete megváltozott, ami szektoronként is más és más képet mutathat. Jelen tanulmányban a hazai szállodaipar került a kutatási fókuszba. Bemutatott kutatási eredményeink alapján, megállapítható, hogy ebben a szektorban, a pandémia következtében né-hány kompetencia felértékelődött, mint például az IT ismeretek, a vezetői képességek és az érzelmi intelligencia; ugyanakkor a személyes kapcsolatokon alapuló kommunikáció fontossága jelentősen csökkent. A szállodák a létszám-leépítést elkerülendő a korábbi munkaköröket átalakították, illetve a korábban kihelyezett feladatköröket visszavették ezzel biztosítva, hogy munkát tudjanak adni a saját munkavállalóik számára. Tanulmányunkban egy kvalitatív és egy kvantitatív kutatásunk eredményeit mutatjuk be. A kvalitatív kutatás során interjúkat készítettünk, míg a kvantitatív kutatás során azt vizsgáltuk meg, hogy a válság hatására mely kompetenciák jelentősége értékelődött fel és melyeké csökkent. A kutatási eredményeink értelmezése során figyelembe vesszük, hogy az eredmények értelmezési tartománya a mintára vonatkozik.
Loading…
Imported from OpenAlex (CC0) — nothing here is generated.